Board   E4EC
 
A csapat összetétele, állapota
 
Így is elküldheted az oldal címét ismerősödnek.

A te emailcímed:
A címzett emailcíme:
Esetleg üzensz is valamit neki:


Kérjük, add meg a következő képen látható két szót is:

 Mégsem   Előnézet >> 

Az Olasz Nyelvi Csapat


A csapat feladata az olasz nyelvi támogatás biztosítása a klubban.
Az alábbi táblázat mutatja, hogy milyen feladatot kik látnak el. A munkát kizárólag önkéntesek végzik, akik saját munkájukat és szabadidejüket áldozzák arra, hogy az olaszul beszélők is játszhassanak itt.

Mivel az összes feladatot több kisebb részre bontottuk, minden segítőnek viszonylag kevés munka jut, melyek hétköznapi munkája, családja mellett is el tud végezni.

Feladat Összetétel Elégséges? Felvétel?
Alapszöveg szerkesztők
A sakkszerver üzeneteit tartják karban, ellenőrzik, javítják a szövegeket, a fejlesztések miatti újdonságok is beépítik. Az ő munkájuk alapján "beszél" és "ért" a sakkszerver olaszul. E feladathoz nem szükséges közvetlen kapcsolattartás a játékosokkal, ez "háttérmunka".
Cuomo, Salvatore (libertango) Nem Van
A játékosok segítői
Néha egy-egy játékosnak olyan gondja akad, melyet nem tud megoldani, ilyenkor kell legyen valaki, aki segíteni tud neki. Általában apróságok ezek, minden hétköznapi dolog megtalálható a dokumentációban.
- Nem Van
Hírlevél kiküldők
Ahogy a sakkszerver fejlődik, az újdonságokról a hírlevelek tájékoztatják a játékosokat.
- Nem Van
Webszájt karbantartók
A jelen oldalak készítik, tartják karban. Néha-néha változik ez-az, az újdonságokat is fel kell tenni, alapjában véve viszonylag kevesebb feladatot jelent ez a munka. Ők hozzáférést kapnak a webszájt tartalomszerkesztő felületéhez, ahol közvetlenül módosíthatják az oldalak szövegét. Minimális html ismeret szükséges lehet, de ha nincs, akkor meg lehet tanulni, nem nagy ördöngősség.
Cuomo, Salvatore (libertango) Nem Van
Fórum moderátorok
Az olasz nyelvű fórumokat tartják szemmel, valamint kapcsolatot tartanak a fórumozó játékosokkal, válaszolnak az ott elhangzó esetleges kérdésekre, észrevételekre. Ez talán több online jelenlétet igényel, akkor mindenképpen, ha nagyobb forgalmúak a fórumok. Ők moderátori jogokkal rendelkeznek a fórumokon, szerkeszthetnek, és el is távolíthatnak hozzászólásokat. Némi fórumos előélet azért szükséges lehet ehhez.
- Nem Van

A nyelvi támogatás akkor mondható biztonságosnak, ha mindegyik feladatra legalább két önkéntes jelentkező akad. Ők egymást is segítik, illetve ha valami gond adódna valamelyikükkel, akkor a másikuk is el tudja végezni az adott feladatot.

Új nyelv támogatását is akkor érdemes elkezdeni, ha az adott nyelvi csapat biztosan összeállt.

Ha úgy érzed, hogy felelőséggel el tudnál látni egy vagy több feladatot a fentiekből, akkor jelentkezz a csapatba!

Az Olasz Nyelvi Csapat tagjainak rendelkezésére áll egy levelezési lista, ahol egymással mindent megbeszélhetnek, közös álláspontot alakíthatnak ki, technikai dolgokkal is foglalkozhatnak, azaz mindent csinálhatnak, ami a csapat munkájához szükséges.


 
Sakkversenyek

A modern sakkversenyek valamikor az 1840-es években születtek meg, az első nemzetközi sakkversenyt 1851-ben, Londonban tartották. Igazán erős mezőnyű nemzetközi versenyek még viszonlyag ritkák voltak, az 1880-as években még szerencsésnek számított az a sakkmester, aki évente egyszer egy erős versenyben elindulhatott.

1890 körül, évente már több jó versenylehetőség is adódott, sőt a verenyek emelkedő díjazása lehetővé tette a sakkmesterek profivá válását.

Manapság már sok erős versenyt rendeznek mind mesteri, mind nagymesteri szinten, sőt, bármilyen játékerejű sakkozó sok-sok remek versenyt találhat magának. A versenyek játék- és gyakorlási-, és tanulási lehetőséget is adnak, aki fejleszteni akarja tudását, az általában részt vesz sakkversenyeken is.
 
Egyidejű játékok

Minden új játékos kezdetben 16 játékot játszhat egyidejűleg. Minden rendesen befejezett játékkal 2-vel növekszik ez a szám egészen 100-ig.
Rendesen befejezett egy parti, ha mattal, pattal, feladással, döntetlenben megegyezéssel, vagy döntetlen igényléssel ér véget.
Amikor már 5 játékot lejátszott egy játékos, a klub versenyeibe is benevezhet.
A párhuzamos játékok száma csökkenhet is. Ha egy játékos időkifutás miatt elveszíti egy játékát, a párhuzamos játékok maximális száma 3-mal csökken. Ez a többi komoly játékos védelmét szolgálja.
 
Küldj megjegyzést!

Adj hangot az oldalról alkotott véleményednek, mondd el a többi látogatónak is.

A neved:


 Megjegyzés mehet 

 
Eszközök

A könnyebb nyomtathatóság érdekében van nyomtatóbarát változata is ennek az oldalnak:

 Nyomtatási nézet 

Ha ajánlani akarnád ezt az oldalt valakinek:

 Küldd el emailben 

Ha más méretű betűkkel akarnád megjeleníteni ezt az oldalt:



 Frissítés 

 


    Ez egy dinamikus oldal, 14 milliszekundum alatt kszlt el.